Königssee

A szállás árában benne foglaltatott egy hajózás a Königssee-n is. Mikor erre beneveztünk, két dolog derült ki: az egyik, hogy meg kell ismételni, de fél napnál többet kell rászánni, olyan gyönyörű, a másik, hogy Ivi bolondul a vízesésekért, és feltétlenül el kell zarándokolnunk a hajóról bemutatott, amúgy szinte elérhetetlen helyen levő zuhataghoz.



Ivi a végsőkre is elszánta magát, hogy a vízesés közelébe férkőzzön. A két kép a tó csücskénél készült, ez 4 km-re volt a szállásunktól.

Egy harmadik, festői kép ugyanonnan.

Természetesen minden kiadványban felhívják a turisták figyelmét, hogy a zuhataghoz nem vezet út, senki ne próbálja megközelíteni, de végül is csak egy erdőn kell átvágni, és már ott is vagyunk: mi baj lehet abból?
Nem tudom hogy csináltam, de ez alkalommal volt annyi eszem, hogy szandál helyett túracipőt vettem fel (a bakancsomat Londonban hagytam, mert ott biztosan jobb helyen van, mint az Alpokban), és látván Ivett elszántságát, én sem tudtam nemet mondani, nekivágtunk hát.

Itt kezdődött az ösvény, amire azt hittük, elvezet a zuhatagig. Háttérben a fák között látszik a tó is.

Az idő csodás volt, rögtön az elején találtunk egy jölöletlen ösvényt, ami ugyan csúszott, mint a fene, keskeny is volt, de mégiscsak ösvény volt, pár méterrel a tó fölött. Abban reménykedtem, hogy ok nélkül rémisztgetik a népet, és hátha ez az út egyenesen a vízeséshez vezet. Már itt, az elején ideges voltam, semmi kedvem nem volt a tenyérnyi széles csapásról a lenti sziklákra, vagy a jéghideg tóba fordulni, de látván (vagy inkább hallván, mert folyton jóval előttem csörtetett) Ivett lelkesedését, nem volt szívem visszavonulót fújni. Egyébként az erdőből is csodás kilátás nyílt, íme:

Azzal a hajóval lehet bejárni a tavat, természetesen elektromos motorja van. Semmilyen más eszköz használata nem megengedett a tavon, kivéve a bérelhető ladikokat. A jobb képen látszik egy rész a szent vízesésből.



Ez a függőleges sziklafal a sziklamászók kedvence, eddig 99-en vesztek oda, általában sziklaomlás következtében. Mi a másik oldalon araszoltunk, nem függőlegs, hanem többnyire vízszintes irányban, de a meredekség csak hangyányit különbözött.

A probléma igazán akkor kezdődött, amikor ez az ösvény elfogyott a lábunk alól. Már elég sokat izzadtunk ahhoz, hogy ne forduljunk vissza, szinte hallani lehetett a vízesés hangját is. Ebből azt gondoltuk, nem lehetünk messze, ami természetesen tévedés volt, de ezt akkor még nem tudtuk. A hegyoldal viszont borzasztó meredekké vált, az volt az érzésem, könnyebb volna felmenni a hegytetőre, mint így, oldalazva, teljesen kifordult bokával haladni a vízeséshez. Folyamatosan átjárhatatlan részeket kellett kerülgetni, kidőlt fákat, hatalmas sziklákat, árkokat. Bár a célunk légvonalban nem lehetett messzebb 3 km-nél, ennek legalább a háromszorosát tettük meg a kerülőutak miatt. Ráadásul tulajdonképpen egy szakadékban oldalaztunk, gyökerekbe, bokrokba csimpaszkodva, nekem még a sárban csúszás stabil oldalfekvésben c. mutatványt is sikerült előadnom, igaz, az már a visszaúton történt.
Mikor az erdőnek hirtelen vége lett, ez a látvány fogadott:



Ez egyébként a vízesés alsó negyede csupán, és a víz csak halványan csordogál. Tavasszal és ősszel ennek többszöröse lehet a vízhozam, jól látszik ez a teljesen lecsiszolódott, hatalmas és kopár sziklapadon:

Mivel kevés volt a víz, láthatóvá vált a zuhatag mögötti kis barlang, nem bírtam ki, hogy fel ne másszak odáig:



Miután itt elköltöttük szegényes elemózsiánkat (szalonna és vöröshagyma), kiszuszogtuk magunkat, helyére rándítottam a bokámat, megszírítottam a napon a pólómat és elhagytam az egyik objektívem kupakját, elindultunk visszafelé.
Ha az idefelé út kimerítő volt, a visszautat simán rémálomként jellemezném. Idefelé csak pár méterrel jöttünk a tó fölött, most úgy döntöttünk, feljebb mászunk, ott biztosan könnyebb lesz haladni. Ellenkezőleg. Nehezebb volt, ráadásul most már nem 10-15 méter szakadék volt alattunk, hanem borulás esetén legalább 40 métert lehetett volna szánkázni a tóig. Mint fentebb említettem, tettem is egy próbát, csúsztam vagy 2 métert az oldalamon (ez azért majdnem függőleges testhelyzetet jelentett) tíz körömmel kapaszkodtam a mohákba, meg gombákba, nem is tudom, hogyan álltam meg végül. Ezután kerestem magamnak egy jó 3 méteres mogyoró-husángot, és azzal óvakodtam tovább. Ivi onnantól eléggé csendben volt, biztosan azon rágódott, mi lehet a tervem a husánggal, ha kiértünk a szakadékból.
A kirándulás egyik, ha nem a legjobb része az volt, amikor visszaérvén leültünk a Königssee-ből eredő patak partjára, és a 10 fokos vízben jegeltük a lábunkat bokától lefelé.
Így visszagondolva azért nagy élmény volt ez is, és a fenti panorámakép is különösen jól sikerült, szóval nekivágnék újra.



Itt történt a lábak áztatása.