Boti birthday partyn

Emily és Amelia, Boti két osztálytársa most töltötték be a 4 évet, és ez alkalommal a szülők közös szülinapi partit rendeztek, amire Boti is kapott meghívót. Mivel szombaton volt az esemény, Ivi megparancsolta, hogy én vigyem a nagyfiút a buliba, nem volt apelláta. Jelmezben kellett menni, Boti Shrek-nek öltözött, én meg nagy darab, jóképű fickónak. Nem tudtuk, mi itt a szokás, ezért vittünk ajándékot, és virágot is a kislányoknak, de kiderült, hogy nem kellett volna: csak az egyik anyukának tudtuk átadni, és ő sem sokat foglalkozott vele.

A város sportcentrumának egyik termét bérelték ki az ünneplésre, szépen feldíszítették, mindenütt lufik, konfetti és szalagok voltak, petárdák durrogtak. Az asztalok roskadoztak a süteményektől, Boti persze egyből enni szeretett volna. Mondtam neki, ha végighallgatta a bohóc és varázsló bácsi mondókáját, utána ehet. Az első pár percben csak az ölemben ücsörgött, onnan nevetett nagyokat a bohócon, de hamar feloldódott, és odaült a többiek közé, figyelte, mit csinálnak a többiek, igyekezett utánozni őket.

Bár nem nagyon beszéli a nyelvet, valahogy mégis mindent elég jól megértett, kivéve azt, amikor a lufikardokért sorba kellett volna állni. Hiába vezényelte a bohóc a sor végére vagy háromszor, rá kellett jöjjön, mindenkinek könnyebb, ha Boti soron kívül kap egy lufikardot. Ezzel aztán a fiúkák előbb egymást püfölték, aztán egy játékos kedvű apukát aprítottak miszlikbe.

Dínó park és egyebek

Ivett kifigyelte, hogy nem messze tőlünk van egy ún. dínópark, ami az őshüllők bemutatása mellett rendelkezik még 3-4 cseppkőbarlanggal, meg egy mintafarmmal, ahol szabadon tartják az állatokat, valamint van egy rekonstruált falu a vas-korszakból. Szóval elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy elmenjünk, annál is inkább, mert Boti még éppen benne van a dínós-korszakában, bár már kezd egy kicsit lecsengeni nála. Persze nagyon lelkesen várta a hétvégét, már napokkal előtte alig lehetett megnyugtatni, hogy nemsokára tényleg láthatja a dínókat. Botit is, és engem is ért egy-egy súlyos meglepetés, amikor a parkhoz érkeztünk: Boti egyszerűen megrémült a dínók hatalmas méretétől, és attól, hogy hangszórók voltak a belsejükben, és folyamatos hörgések meg visítások hallatszottak bentről, én pedig a belépő árán lepődtem kicsit meg.

A park bejárata

De aztán hamart túlestünk a kezdeti megrázkódtatáson, és beljebb merészkedtünk. Emma és Boti persze rémülten csimpaszkodtak az anyjukba, kellett egy fél óra, mire megbarátkoztak a dínóhangokkal. Tény, hogy nagyon élethűen sikerült ábrázolni őket, és nagyon szép környezetet varázsoltak köréjük. Mindenhol páfrányok, vízesés, ilyesmi, és minden pálma mögött leselkedett valamiféle őslény.



Boti folyamatosan kiabált: -Apa, Apa, ezt nézd meg! Gyere, gyere, ide nézz! Nagyon beleélte magát, tele volt kérdésekkel. Még szerencse, hogy ilyen okos vagyok, és mindenre tudok válaszolni.
A cseppkőbarlangokat is megnéztük, nagyon szép, kiépített, kivilágított utakon lehetett gyönyörködni a cseppkövekben, bár minden, kézzel elérhető cseppkő köré rácsot építettek, hogy ne lehessen letörni.



A mintafarm a dínókhoz hasonló élmény volt a gyerekeknek. Emma már a belépéskor kiszúrta a szabadon legelésző emukat, és "csipp-csipp" csatakiáltással megrohamozta a legközelebbit. Az emu szerencsére békeszerető állat, és inkább odébbállt. Emma nem adta fel ilyen könnyen, mindenképpen meg akart egyet kaparintani, ezért egy ideig körbe-körbe mászkáltunk az emuk között, a pici lány meg teljesen oda volt a boldogságtól. A lovak simogatása után én arra gondoltam, miért ne nézhetnénk meg közelről egy lámát is, az is olyan békés jószágnak tűnik, mint a birka, csak kicsit nagyobb. Botinak, és Emmának is tetszett az ötlet, ezért felnyaláboltam őket, és kiszemeltem egy kölyöklámát, hogy majd jól megsimogatjuk.



Biztos ami biztos, én kezdtem a simogatást, illetve kezdtem volna, de a gonosz lámakölyök olyan szigorúan nézett rám, hogy gyorsan visszakoztam. A láma azonban nem elégedett meg ennyivel, nagyon határozottan felénk lódult, mint ha fel akarna falni. Hirtelen végiggondoltam, hogy vagy gyorsan fejbevágom, de akkor lehet, hogy utána még a gazdával is meg kell küzdenem, legvégül meg Ivettel, hogy miért viselkedtem ilyen barbár módon, vagy elmenekülök a gyerekekkel, ami viszont azt a látszatot kelti, mintha gyáva nyulak lennénk. A "B" verziót választottam, de senki ne gondolja, hogy tényleg beijedtem.
Aztán egy kedves, vörös szőrű kecske kárpótolta a gyerekeket, mert magától oda jött hozzánk, és hagyta magát megsimogatni.
A legagresszívebb állatok a farmon a ludak voltak, Emmát úgy kellett kimenteni közülük.
A következő program vidámpark lesz, de ezzel megvárom, hogy Zoli és Dóri meglátogasson minket, és lehet, hogy a gyerekeket nem is visszük.