itt a csalad

Mar egy hete megerkeztek Ivi es a gyerekek. Zoli "csipikeje" megint jol vizsgazott: gond nelkul elnavigalt a Heathrow-ra, meg vissza. A talalkozas nem ugy zajlott, ahogy elkepzeltem (gyerekek apa-apa kialtasokkal usznak felem a levegoben), hanem inkabb ugy, hogy Emma kicsit mosolygott, es at akart jonni a karomba, de puszit azert nem adott, nehogy elbizzam magam, Boti meg csak azutan volt hajlando szoba allni, hogy megkapta az ajandek autot. Ivinek jobban tetszett a lakas, mint vartam, igaz, ket napig csak takaritott. Kedden pedig atment a gyerekekkel a szomszedba, ahol teadelutanra hivtak oket. Nem tudom, hogyan csinalta. Az egyik neni azt igerte, segit Botit bejuttatni a varos legjobb iskolajaba, a masik, meg megmutatja majd a kornyek jatszotereit, a harmadik meg nem vette zokon, hogy Boti osszetorte a vazajat. 3 orat voltak szomszedolni (en dolgoztam), pedig harmojuk kozul szerintem Emma beszeli legjobban az angolt. Valamelyik nap pedig hamarabb vegeztem, igy el tudtunk menni ovodat keresni Emmanak. (ja, nem mondtam, hogy itt 4 eves kortol jarnak a gyerekek iskolaba, de 3,5-tol lehet oket szoktatni.)
Amiota itt vannak, vegre rendes kajakat is eszem, nem csak pizzat. Ez koszonheto az otthoni gyulai kolbasznak is, meg annak, hogy Ivi konyortelenul kifizetteti velem mindazt, ami a haztartasahoz szukseges. Hutonk ugyan nincs meg, de a kis udvar tele van kajas zacskokkal, es igazabol eleg huvos van ahhoz, hogy ne romoljanak meg az etelek.
Most pedig Botival utazunk Cardiffba, mert szeretnenk bekottetni az internetet, es ott van a legkozelebbi BT(matav)-iroda.

nincs cim

Két hete nem jutottam internethez, még múlt szombaton is dolgozni kellett, de végül is ezért jöttem ide. Az elmúlt hétfõn meg kellett jelennem egy interjún Cardiff-ban (az ún. NI number, magyarán TB-kártya kérelmezéséhez ez is hozzá tartozik), ahol egy erõsen arab külsejû, és arab nevû ember feltett néhány kérdést a személyi adataimmal kapcsolatban. Aztán el kellett magyaráznom, hol is van Magyarország, és hogy nálunk nem minden város neve áll négy betûbõl, annak ellenére sem, hogy az utóbbi pár napban nála járt két magyar fiú Tatáról, illetve Bajáról származik. Valamint be kellett mutatnom az összes létezõ hivatalos papíromat az útlevéltõl kezdve a munkaszerzõdésen át az albérleti szerzõdésig. Az egész beszélgetés nem volt hosszabb 10 percnél, azzal bocsátott utamra, hogy 3-4 héten belül postán megkapom a kártyámat.
Másnap pedig már egy 32 tonnás mixert vezettem. Igaz ott ült mellettem egy lett srác, aki nagyjából bemutatta, hogyan kell kezelni az autót (mármint a mixer-részt), hogyan kell feltölteni, hogyan kell kiüríteni a dobot. Amikor pedig nagyon muszáj volt, akkor szólt, hogy ha továbbra is így folytatom a tolatást a talicskára méretezett, omladékony, 20%-os lejtõn, akkor könnyen lehet, hogy felborulunk. Még egy napot vezettem ezzel a sráccal, aztán összeültettek egy magyar fiúval, akivel együtt érkeztünk Angliába. Elõször azt gondoltam, hogy ez tipikusan vak vezet világtalant eset lesz, de végül is mindent jól meg tudunk oldani, ha nem számítjuk azt, hogy 2 GPS-navigáció és 3 térkép segítsége ellenére átlagosan napjában kétszer eltévedünk. Az autóval különösebb gondom nincsen, már megszoktam a méreteit, bár a súlya néha okoz meglepetést (fõképp teletöltve, esõben, lejtõn lefelé). A legnehezebb dolog az építkezési területeken való manõverezés. Itt sokszor omlik a talaj az autó alatt, mindenféle konténereket, vasrudakat, munkagépeket és munkásokat kell kerülgetni tolatva, zsebkendõnyi területen, hogy végre meg tudjak szabadulni a betontól. Ami persze soha nem elég nedves a vevõ szerint, és hiába magyarázom el, hogy õ pont ilyet rendelt, nem számít, én vagyok a hibás. Az sem számít, hogy nem én keverem neki be az anyagot, ezt külön szakember végzi, én vagyok a hibás. És az sem számít, hogy ha a nálam lévõ 200 liter vizet mind hozzáadom a betonjához, akkor annak megváltozik a minõsége (gyengébb lesz), valamint én nem tudom majd megtisztítani a mixert, mindegy, a vevõt csak az érdekli, hogy kellõképpen híg legyen a beton, mert úgy magától szétterül, és nem kell vele dolgozni. Aztán persze az is elõfordulhat, hogy túl lágy a beton, aminek a vevõ megint csak nem örül (bár jobban elviseli, mint amikor száraz), valamint nem örülnek azok az autósok, akik ha esetleg meg is úszták, hogy a rázkódáskor kilöttyenõ, néhány liter beton rájuk essen, az úton már nem tudják azt kikerülni. Nagyjából ezek a betonszállító-szakma nehézségei. Bár ehhez még hozzá kell adni a birkákat, teheneket, lovakat, amik gyakran legelésznek az út mellett, és olykor úgy kelnek át az úttesten, hogy nem igazán néznek körül. Meg a farmereket is, akik megdobálnak kõvel, ha úgy gondolják, hogy túl gyorsan száguldozol a legelõjük mellett.

Wales-bol - uj szallason

Pár napja már az új szálláson vagyunk. A ház - itteni mércével mérve - nagy, tiszta, sokkal igényesebb, mint az errefelé szokásos átlagos albérletek. A munkahelyhez viszonylag közel van, de zajos és forgalmas útra nyílik a bejárat, és a környék borzasztóan igénytelen. Tiszta szemét minden, délután matek részeg emberek kóvályognak, de láttunk már félig szétvert arcú fiatalt is, aki valószínûleg kellõképpen be volt tépve ahhoz, hogy erre rá se rántson. Egyébként - és ez egész dél-Walesrõl elmondható -, az itteni szénbányászat 80-as években történt megszüntetésének áldozata itt mindenki. Szinte kivétel nélkül minden család valamilyen bányában, vagy ahhoz kapcsolódó iparágban dolgozott, szóval meglehetõsen egyszerû munkásemberek voltak, és családok ezrei mentek tönkre egyik napról a másikra. Jó részük ezt azóta sem heverte ki, és állítólag ma is jobbára segélyekbõl élnek. Gondolom ennek a kilátástalanságnak az oka az itt tapasztalható igénytelenség, mindenesetre az biztos, hogy a gyerekeket nem hozhatom ide. Ezért bérelnem kellett egy kicsi lakást a városközpontban, egy csendes helyen, de amikor megpendítettem, hogy az ügynökség által biztosított lakás alkalmatlannak tûnik a gyerekek számára a környék miatt, és emiatt inkább máshová költöznék, kerek-perec megmondták, hogy márpedig ki kell bérelnem 6 hónapra ezt a lakást, különben ugrik a munkám, és húzhatok haza, de elõtte még kifizettetik az eddigi tréningek meg szállások árát. Úgyhogy csak kiderült a végére, hogy az ügynökség nem csak a munkaerõ-közvetítésen keres, hanem a szálláson is. Egyébként ezzel nem is lenne semmi baj, csak azt nem értem, miért kell eltitkolni, meg letagadni, hiszen még így sem rossz az ajánlat a többi ügynökséghez képest. De a magyar közvetítõ is, meg a st. Albans-i cég is csak mellébeszélt, ha a szállással kapcsolatos részleteket akartam megtudni, most meg hidegzuhanyként ér, hogy nincs lehetõségem másik szállást választani. Úgyhogy kénytelen vagyok két szállást bérelni egyszerre: egyiket magamnak, másikat meg Ivinek és a gyerekeknek. Persze mihelyst õk itt lesznek, az itteni szálláson csak akkor fogok megfordulni, ha nagyon muszáj. Ez egyébként kb. £250 plusz kiadást jelent havonta a számomra, fél éven keresztül. Ha ezt összeadom, és levonom belõle a tréningek, meg szállások költségét, no meg azt, hogy itt berendeztek nekünk egy lakást, meg intéztek egy csomó hivatalos dolgot, akkor £2-300-nál többet nem kereshetnek rajtunk a közvetítési díjon felül (amit természetesen nem mi fizetünk, hanem a cég). Ha az ember átmegy a vizsgákon, és megkapja a munkát, akkor ez szerintem megéri, kb. 4 napi fizetést jelent.
Most már saját tapasztalat alapján mondhatom annak, akit ez érdekel, hogy az itteni élet kb. ugyanannyiba kerül, mint odahaza, a fizetések között pedig 4-5-szörös szorzó van. Itt a minimálbér kb. £900 havonta (340.000), otthon meg 65.000 Ft, ha jól rémlik. Az étkezés úgy 20%-kal kerülhet többe, de leginkább azért, mert itt félkész dolgokat vásárolnak az emberek, mert lusták otthon fõzõcskézni. 2 pint tej (1,38 liter) ára £1. Egy kg szeletelt kenyér £0,6. Egy kg nektarin 1£. A benzin kicsit drágább, £0,9/liter. Autót, mûszaki cikkeket, internetet viszont lényegesen olcsóbban lehet venni. Itt szinte nem is látni alapmodellt az autók között, mindenkinek van pénze a rendesen felszerelt kocsira. Aminek döbbenetes ára van, az a KGFB és az ingatlan. Vidéken egy pofásabb családi ház fél millió fontnál kezdõdik. Egy városi kicsi lakás £70.000, Londonban a duplája.
Úgyhogy akkor jár az ember jól, ha itt keresi a pénzt, itt vesz mûszaki cuccokat, és odahaza ingatlant, valamint kihozza az otthoni autóját.