Elmaradtunk egy kicsit a bloggal, de most már nagyon sok dolog történt, és nem csak Gáborral, hanem velem és a Pickókkal is. Szeptember 21-én, Emmacica másfeledik születésnapján nagyon izgalmas út után megérkeztünk Londonba, épen, egészségesen, de eléggé fáradtan. A repülőn összeismerkedtem egy kedves és nagyon szép japán lánnyal, akinek nem bírtam megjegyezni a nevét. Csekély angol nyelvtudásommal a családjainkról beszélgettünk, és azt is elmondtam, nem naponta ingázom repülőn a világ tájai között. Így aztán, megsejtve, hogy nagyon örülnék neki, segített a Heathrow-n, hogy ne tévedjek el, hozott trolley-t a csomagokhoz és a gyerekekhez. Miután mindent elintézett velünk kapcsolatban, barátságosan elbúcsúzott. A repülőn egyébként Botika is összeismerkedett 6-7 kínai hölggyel, akik imádták őt és Emmacicát. Megpróbálták megtanítani számolni, de ez nem sikerült: Botika abból indul ki, hogy másoknak kell megtanulniuk, hogy a magyar számtan az egymegérettameggy-gyel kezdődik. :) Nagyon csodálkoztak, hogy ilyen hosszúak a számaink, én pedig nem rontottam el az örömüket azzal, hogy a kettőcsipkebokorvesszőt nem kell gyakorolniuk csak az első ő-ig. Amikor ezt elunták, Botika teli torokból és kissé falsul énekelte a „felszállunk a nap fölé, a fényes csillagok közé” című nagysikerű Halász Judit slágert, amivel újabb tetszést aratott. Emmacica kísérte őt természetesen, és lelkesen hápogott, mint egy aranyos kiskacsa. :) Szóval jól telt az utunk, a légikisasszonyok nagyon figyelmesek voltak a gyerekekkel: sok csokit, szendvicset, ivólevet kaptunk, nehogy éhezzenek a majd háromórás út alatt. :)
Persze Gábor nagyon örült nekünk, én pedig nagyon izgatott voltam London látványa miatt. Botika egyből megkapta a két ajándék autót, aztán a csomag és a trolley tetején majdnem elaludt. Emmacicának természetes volt, hogy előkerült Apuci, átkéredzkedett hozzá, és onnan nézelődött.
Esős napon érkeztünk, ez azóta nemigen jellemző az időjárásra. Szemerkél az eső, de kellemes az idő, nincs hideg. Ahogy Botika mondja minden reggel, na, már megint ősz van. Hosszú autóút állt előttünk, de nagyon szép volt a környezet, főleg a tengeren átívelő, döbbenetesen hosszú híd. Tartottunk egy kis szünetet a gyerekek kedvéért egy irtózatosan koszos benzinkúton, aztán nagyon későn és nagyon fáradtan végre hazaérkeztünk.
Gábor rosszabbnak írta le a házikót, ahol lakunk, mint amilyen, ezért tetszett. :) Alul étkező-konyha, gardrób, hátul icuri-picuri kerttel, fent pedig fürdő és két szoba. Egyébként a felfújható ágyon és a konyhaszekrényen kívül teljesen üres. Ez kicsit ijesztő volt, de mivel nem ért meglepiként, úgy gondoltam, majd megoldjuk. Másnap nagyon elcsigázottan ébredtünk, elmentünk pizzát enni, ami itt nagyon olcsó és finom, aztán takarítás-vásárlás volt a program. A kert lett a hűtőnk, se mikrónk, se tűzhelyünk, csak egy két platnis rezsónk, nincs mosógépünk sem, de van számítógépünk. :) Szóval komolyan gondolkoznom kell azon, mikor, mit vásároljunk, hogyan készítsük el, és aztán hogyan tároljuk. A szennyes ruhákat Gábor áthordja mosni a sofőrszállásra, a mosógép és a mosás is nagyon drága.
Kedden hivatalosak voltunk egy teareggelre: egy idős néni szemben velünk rákos gyerekeknek gyűjt, és arra mindenkit meghívott a városban, bennünket is. Előző este átmentünk Gáborral, kérdeztem tőle, mit kell vinnem, nem ismerem a hagyományokat, milyen adományra gondolt, és baj-e, hogy nem tudok angolul. Azt mondta, nem.
Egész reggel ideges voltam, kétszer volt hányingerem, de aztán szépen felöltöztettem a gyerekeket, és átmentünk a nénihez. Ott már sok ajándék volt, és még több ember. Kedvesen fogadtak, mindenkinek bemutatott Margaret, aztán sütiztünk, teáztunk és beszélgettünk. Az én teljesítményem kimerült az írásban, rajzolásban és mutogatásban, és csak néhány szót értettem, de mindenki értékelte, és örültek, hogy az Emma nevet jól ismerik. Botika, amint teletömte a pocakját, haza akart menni, és ezt folyamatosan hangoztatta, majd összetört egy vázát, tehát a gyerekek nem nagyon segítették a kapcsolattartó munkámat, de azért nagyon jól sikerült ez a két óra. Itt is, mint mindenhol meglepő volt nekem, hogy senki nem veti le a cipőjét: ahogy jött, bemegy a szőnyegre, a konyhába. El nem tudom képzelni még, hogyan takarítják ki ezt a sok szutykot. Nekem a saját kis házikónkban majd két óráig tartott csak az alsó szint kézi szőnyegtakarítása. Persze nem csak ez a furcsa, hanem az is, hogy állandóan figyelni kell arra, nehogy leangolozzam őket, csak britet vagy wales-it mondhatunk. Itt mindenkinek van wales-i sárkányt ábrázoló mindenféle ruhadarabja, sőt a tojásokon sem a farmerek jelzése van, hanem a sárkány köszön rám, ahogy kinyitom a tartódobozt. :) Egyébként nagyon kedves, megértő, türelmes emberek, pedig a Kelet-Európából beáramló munkaerő sok szinten kellemetlen nekik: nincsenek felkészülve ránk a kórházak, iskolák, szociális rendszer, jog, és az állásokra is több így a jelentkező.
Ami még furcsa nekem, hogy nem bírom megszokni a közlekedést. Gyalogosként mindenfelé nézek, mert nem tudom, honnan jön az autó, le kell gyűrnöm az automatizmusokat, hogy honnan várom. Azt azért el kell mondanom, hogy ha csak megállunk a gyerekekkel a járda szélén, két irányban egyszerre fékeznek le az autók, hogy átengedjenek bennünket. Nagyon biztonságos és előzékeny itt a közlekedők magaviselete, a köszönömöt pedig feltartott hüvelykujjal fejezik ki. Még most is elnevetem magam, amikor meglepődök, úristen, ilyen fiatal vagy öreg, és autót vezet, amikor meglátom mellette az igazi sofőrt, persze a nem megszokott oldalon. :)
Minden nap ér valami élmény, mivel Gábor használja az autót, és én a gyerekekkel gyalog közlekedek, sok emberrel szóba elegyedek, mert közvetlenek, nyitottak, nagyon kedvesek. Botikának és Emmacicának helyet kerestünk, és ez itt nem gond, hogy nem beszélnek angolul. Botika pedig okt. 1-je óta a város legjobb iskolájába jár, ahová Margaret és családja ajánlott be bennünket. Természetesen uniformist visel, mint a többi gyerek: piros rövid ujjú, galléros póló, kék pulóver, rajta az iskola emblémájával, sötétszürke, elegáns mindent taszító, teflonnadrággal. Nagyon aranyos benne. :) Ez már előkészítő az iskolára, a mellettük lévő teremben komoly iskolások tanulnak. Nagyon gyakorlatias az oktatás: a játszóterükön komplett közlekedési jelzések vannak: zebra, lámpa stb., ott gyakorolják a gyalogos forgalom szabályait. Van számítógép a bölcsödében is, vannak háziállataik (egerek stb.), konyhájuk, ahol a gyerekek főznek, és játékpénzek, amelyek hasonlítanak az igaziakra, mert a gyerekek másik csoportja eladja a többieknek ez elkészített ételeket. Azt gyakorolják, amelyre az életben abszolút szükség van, én nagyon örülök ennek. Botika azt mondta, hogy szeret ott lenni, pedig biztosan nagyon nehéz neki, hogy semmit nem ért abból, amit mondanak. Nagyon büszke vagyok rá, mert nem panaszkodik emiatt. Továbbra is azt mondja, nem akar angolul tanulni, de már használja a Thanks, és a Bye-bye szavakat, és mondja, hogy ez magyar pénz, ez angol pénz. Emmacica édesen integet mindenkinek a hátizsákból, és imádja mondani, hogy Bye-bye, amivel mindenkit egyből levesz a lábáról. Ő az angol szavakat nagyon könnyen utánozza, tetszenek neki pl. a fish, cash cookie szavak is. :)
Persze Gábor nagyon örült nekünk, én pedig nagyon izgatott voltam London látványa miatt. Botika egyből megkapta a két ajándék autót, aztán a csomag és a trolley tetején majdnem elaludt. Emmacicának természetes volt, hogy előkerült Apuci, átkéredzkedett hozzá, és onnan nézelődött.
Esős napon érkeztünk, ez azóta nemigen jellemző az időjárásra. Szemerkél az eső, de kellemes az idő, nincs hideg. Ahogy Botika mondja minden reggel, na, már megint ősz van. Hosszú autóút állt előttünk, de nagyon szép volt a környezet, főleg a tengeren átívelő, döbbenetesen hosszú híd. Tartottunk egy kis szünetet a gyerekek kedvéért egy irtózatosan koszos benzinkúton, aztán nagyon későn és nagyon fáradtan végre hazaérkeztünk.
Gábor rosszabbnak írta le a házikót, ahol lakunk, mint amilyen, ezért tetszett. :) Alul étkező-konyha, gardrób, hátul icuri-picuri kerttel, fent pedig fürdő és két szoba. Egyébként a felfújható ágyon és a konyhaszekrényen kívül teljesen üres. Ez kicsit ijesztő volt, de mivel nem ért meglepiként, úgy gondoltam, majd megoldjuk. Másnap nagyon elcsigázottan ébredtünk, elmentünk pizzát enni, ami itt nagyon olcsó és finom, aztán takarítás-vásárlás volt a program. A kert lett a hűtőnk, se mikrónk, se tűzhelyünk, csak egy két platnis rezsónk, nincs mosógépünk sem, de van számítógépünk. :) Szóval komolyan gondolkoznom kell azon, mikor, mit vásároljunk, hogyan készítsük el, és aztán hogyan tároljuk. A szennyes ruhákat Gábor áthordja mosni a sofőrszállásra, a mosógép és a mosás is nagyon drága.
Kedden hivatalosak voltunk egy teareggelre: egy idős néni szemben velünk rákos gyerekeknek gyűjt, és arra mindenkit meghívott a városban, bennünket is. Előző este átmentünk Gáborral, kérdeztem tőle, mit kell vinnem, nem ismerem a hagyományokat, milyen adományra gondolt, és baj-e, hogy nem tudok angolul. Azt mondta, nem.
Egész reggel ideges voltam, kétszer volt hányingerem, de aztán szépen felöltöztettem a gyerekeket, és átmentünk a nénihez. Ott már sok ajándék volt, és még több ember. Kedvesen fogadtak, mindenkinek bemutatott Margaret, aztán sütiztünk, teáztunk és beszélgettünk. Az én teljesítményem kimerült az írásban, rajzolásban és mutogatásban, és csak néhány szót értettem, de mindenki értékelte, és örültek, hogy az Emma nevet jól ismerik. Botika, amint teletömte a pocakját, haza akart menni, és ezt folyamatosan hangoztatta, majd összetört egy vázát, tehát a gyerekek nem nagyon segítették a kapcsolattartó munkámat, de azért nagyon jól sikerült ez a két óra. Itt is, mint mindenhol meglepő volt nekem, hogy senki nem veti le a cipőjét: ahogy jött, bemegy a szőnyegre, a konyhába. El nem tudom képzelni még, hogyan takarítják ki ezt a sok szutykot. Nekem a saját kis házikónkban majd két óráig tartott csak az alsó szint kézi szőnyegtakarítása. Persze nem csak ez a furcsa, hanem az is, hogy állandóan figyelni kell arra, nehogy leangolozzam őket, csak britet vagy wales-it mondhatunk. Itt mindenkinek van wales-i sárkányt ábrázoló mindenféle ruhadarabja, sőt a tojásokon sem a farmerek jelzése van, hanem a sárkány köszön rám, ahogy kinyitom a tartódobozt. :) Egyébként nagyon kedves, megértő, türelmes emberek, pedig a Kelet-Európából beáramló munkaerő sok szinten kellemetlen nekik: nincsenek felkészülve ránk a kórházak, iskolák, szociális rendszer, jog, és az állásokra is több így a jelentkező.
Ami még furcsa nekem, hogy nem bírom megszokni a közlekedést. Gyalogosként mindenfelé nézek, mert nem tudom, honnan jön az autó, le kell gyűrnöm az automatizmusokat, hogy honnan várom. Azt azért el kell mondanom, hogy ha csak megállunk a gyerekekkel a járda szélén, két irányban egyszerre fékeznek le az autók, hogy átengedjenek bennünket. Nagyon biztonságos és előzékeny itt a közlekedők magaviselete, a köszönömöt pedig feltartott hüvelykujjal fejezik ki. Még most is elnevetem magam, amikor meglepődök, úristen, ilyen fiatal vagy öreg, és autót vezet, amikor meglátom mellette az igazi sofőrt, persze a nem megszokott oldalon. :)
Minden nap ér valami élmény, mivel Gábor használja az autót, és én a gyerekekkel gyalog közlekedek, sok emberrel szóba elegyedek, mert közvetlenek, nyitottak, nagyon kedvesek. Botikának és Emmacicának helyet kerestünk, és ez itt nem gond, hogy nem beszélnek angolul. Botika pedig okt. 1-je óta a város legjobb iskolájába jár, ahová Margaret és családja ajánlott be bennünket. Természetesen uniformist visel, mint a többi gyerek: piros rövid ujjú, galléros póló, kék pulóver, rajta az iskola emblémájával, sötétszürke, elegáns mindent taszító, teflonnadrággal. Nagyon aranyos benne. :) Ez már előkészítő az iskolára, a mellettük lévő teremben komoly iskolások tanulnak. Nagyon gyakorlatias az oktatás: a játszóterükön komplett közlekedési jelzések vannak: zebra, lámpa stb., ott gyakorolják a gyalogos forgalom szabályait. Van számítógép a bölcsödében is, vannak háziállataik (egerek stb.), konyhájuk, ahol a gyerekek főznek, és játékpénzek, amelyek hasonlítanak az igaziakra, mert a gyerekek másik csoportja eladja a többieknek ez elkészített ételeket. Azt gyakorolják, amelyre az életben abszolút szükség van, én nagyon örülök ennek. Botika azt mondta, hogy szeret ott lenni, pedig biztosan nagyon nehéz neki, hogy semmit nem ért abból, amit mondanak. Nagyon büszke vagyok rá, mert nem panaszkodik emiatt. Továbbra is azt mondja, nem akar angolul tanulni, de már használja a Thanks, és a Bye-bye szavakat, és mondja, hogy ez magyar pénz, ez angol pénz. Emmacica édesen integet mindenkinek a hátizsákból, és imádja mondani, hogy Bye-bye, amivel mindenkit egyből levesz a lábáról. Ő az angol szavakat nagyon könnyen utánozza, tetszenek neki pl. a fish, cash cookie szavak is. :)