A múlt hétvégi szerencsétlen választás után Ivett személyesen vette kezébe az ügyeket, és addig kutakodott, amíg megtalálta a környék valószínűsíthetően legszebb tengerpartját.
Gyönyörű, fehér mészkősziklák, és egy fantasztikus kastély teszi hangulatossá a helyet, bár a kastélyt nem lehet látogatni, mert magántulajdon, néhány család lakik benne.
Bár nyárias időt ígért a BBC, kicsit borúsan és hűvösen indult a reggel. Ez persze nem tartotta vissza a gyereket attól, hogy a vízben szaladgáljanak és jelentős mennyiségű kagylóhéjat, meg rákvázat halmozzanak fel.
A manók fáradhatatlanul hordták a kincseket a főhadiszálláson levő vödörbe, több kilométert szaladgáltak ebből kifolyólag a homokban. Emmát teljesen elbűvölte a lábaihoz érkező hullámok mozgása. Beleállt a nedves homokba, és várta, hogy az érkező hullámok bokáig elborítsák a lábát, majd figyelte, ahogy a víz visszahúzódik. Hogy jobban megfigyelhesse, mi történik, le is hajolt, ám közelről szemlélve valahogy elszédült a habok mozgásának látványától, és belehasalt a vízbe.
Lett is egyből nagy sírás-rívás! Karesz közel volt, "megmentette", és amíg a hercegnő óbégatott, ő teli szájjal nevetett rajta. Gonosz Karesz.
Gyorsan átöltöztünk, de már nem is kellett annyi ruha, mert az idő rohamosan javulásnak indult. Ráadásul kit érdekel az időjárás, amikor megjelenik a színen egy 10 hónapos labrador, akivel játszani lehet! A gazdi neve Neil, nem ők laknak a kastélyban, viszont néhány éve úgy döntöttek, elköltöznek Spanyolországba, mert ott jobb az időjárás. Vettek is egy házat valahol, de végül el kellett adják, és visszajöttek Angliába, mert a szomszédjuknak volt 40 (!) kutyája, és féltette a gyerekeit tőlük. Kérdeztem, hogy miért nem kérte meg a helyi önkormányzatot, hogy rendezzék ezt a helyzetet, de azt mondta, Spanyolországban kicsit másképp mennek a dolgok, mint itt. A szomszédjuk birtokolta az összes környékbeli földet, a helyi rendőrfőnök valami rokona volt, a polgármester meg országos cimborája, szóval nem volt rá esély, hogy megrendszabályozzák az illetőt.
Zsani és Ivi elindultak felfedezni a környéket, és kiderült, hogy van itt még néhány csodaszép rész. A sziklákhoz vezető ösvényeknél mindenütt hangsúlyozzák, hogy nem szabad a szélére merészkedni, mert váratlanul beomolhat. Ez a partszakasz csak pár száz méterre volt a kastélyos strandtól, úgyhogy egy idő után át is költöztünk.
Szemben azzal, amit Southend-en tapasztaltunk, itt igazi tenger van, a part homokos, hosszan be lehet gyalogolni a vízbe, sehol semmi iszap meg sár. Nincs szemét sem, minden tiszta, nagyon szép. A part melleti 50-60 méteren térdig-derékig ér csak a víz, és mivel a lábam negyed óra vízben mászkálás után sem zsibbadt el a hidegtől, úgy saccolom, a tenger legalább 17-18 C-os lehetett. A helyi gyerekeknek ez bőven elég is volt a fürdőzéshez, az enyémek ettől kicsit fázósabbak...
Némi riadalomra adott okot, amikor combközépig a vízben állva, egy sziklafalról visszaverődő hullám váratlanul beterített, mert biztos voltam benne, hogy keresztet vethetek a fényképezőgépre, de valahogy megúszta, semmi baja nem lett.
Kedvenc képem erről a kirándulásról az utolsó, ahol világosan látszik, a két lányzó közül ki a hajlíthatóbb személyiség :)
Ezt a képet egyébként Karesz készítette, aki a cipekedés és gyerekfelügyelet mellett talált időt arra is, hogy több, mint 200 képet készítsen aznap, melyek közül néhány irégylésre méltóan jól sikerült. Ivettről és Julcsiról már kiderült, hogy nagyon jó érzékkel fotóznak, most Karesz tehetségére derült fény. Nem is tudom mi a bánatnak olvasom a sok fotós irodalmat, ha a sok okosság nélkül is legalább olyan jó képeket lehet készíteni.
