Egy nap Brighton-ban – 2008. augusztus 23 - Ivi

A londoni előkelő társaság legkedveltebb fürdőhelye volt ez a hamisítatlan viktóriánus üdülőhely, nem véletlenül nevezik "tengerparti Londonnak". Ebben azóta sem változott az angolok véleménye, bárkit megkérdezhetsz, hová menjen a hétvégén pihenni, Brighton biztosan dobogós helyen végez. Van olyan itteni, aki nem érti, miért teszik ki magukat kimerítő utazásnak Görög- vagy Spanyolországba más honfitársaik, mikor Brighton max. 2 órára van Londontól.

Az már biztos, hogy gyönyörű kisváros, már a város határától csodálatos épületek és parkok mellett haladtunk el. Az út alatt úgy tűnt, mindenki ide igyekszik Londonból, de erről akkor bizonyosodtunk meg igazán, amikor parkolóhelyet kellett találni. Cicuka nem bírta az autózást, folyamatosan panaszkodott, de amikor meglátta a tengerpartot, a sirályokat, és a sok kavicsot, amit dobálni lehet a vízbe, abbahagyta a sírdogálást. Persze az erős szél és hullámzás miatt kicsit visszarettent, és a kavicsok sem tetszettek annyira neki, miután rájött, hogy a talpainak nagyon kényelmetlenek, de azért nyugodtan megreggeliztünk, és boldogan dobált kenyérdarabokat a nagy, fehér sirályoknak. Gábor letette a takarót, de én közelebb vittem mindent a tengerhez, hátha Cicu kedvet kap a vízhez. Rossz ötlet volt:: a hullámzás hátrébb és hátrébb szorított bennünket, mígnem pont arra a helyre került vissza a pléd, ahová Gábor először lerakta. Botinak kicseréltük a ruháit, mert ő persze belegázolt a vízbe, aztán elmentünk megnéztük az itteni akváriumot. Nem volt rossz, de a chessington-i jobban tetszett. A gyerekek a jégkrémen kívül a különböző rákoknak és a nagyobb halaknak örültek a legjobban. No meg a tengeri rózsáknak, amiket meg is lehetett simogatni.

A londoni Regent Street mellett itt is megtalálható a 19. század első fele ún. régens-stílusának, a klasszicista teraszos épületeknek tipikus angol példái a Palota móló (Palace Pier, vagy másnéven Brighton Pier) és a Parti sétány (Marine Parade). Nagyon szép ez a stílus, és volt itt egy kedves régi óra is, amit ide-oda helyeztek, a városkép alakítása érdekében. Óriási az embertömeg, mindenféle náció beszélgetését lehet hallgatni, az információs táblákat négy nyelvre fordították le. Láthatóan (talán az éjszakai szórakozóhelyek biztonsága miatt is), nagyon sok embert vonz Európa meleg-fővárosa.

A móló mellett újra leültünk eszegetni, és a gyerekek kihasználva a lehetőséget megpróbálták lebirkózni Gábort. Botika aztán megengedte, hogy fotózzam, ahogy bohóckodik.

Sajnos nem láttuk, csak kívülről, de egyszerűen lenyűgöző volt a Királyi Pavilon. A régens walesi hercegről, a később IV. Györgyről elhíresült építési stílus brightoni remeke ez az épület, ami a kínai civilizáció iránt rajongó ,többször kínai öltözetben is megjelenő György herceg kezdett el építeni a 18. század végén, orientális, kínai-indiai mintákat követve. A kupolás Bakett-terem mennyezetét állítólag banánfalevelek és lótuszvirágok díszitik.

(kölcsönzött kép)

Na nem baj, talán legközelebb erre is tudunk időt keríteni.

2008.08.09-10 Isle of Wight, sziget "valahol Europában" - Ivi

Nagyon hiányoznak a gyerekek. Csendes nélkülük a lakás, nincs felelősség, akár lustálkodni is lehetne, de még az sem esik annyira jól. Ezért eldöntöttem, hogy a nyaralásuk alatt keresek nekik olyan helyeket, ahová együtt elmehetünk, valamilyen szép vízpartot, vagy egy érdekes természeti látványosságot, esetleg delfinekkel, de mindenképpen dinókkal. Így jutottam el Isle of Wight szigetére képzeletben (és az internet-en), ahol nem csak dinópark van...
A gyönyörű sziget, VIII. Henrik és Viktória királynő kedvenc tartózkodási helye, Isle of Wight, Anglia déli partja előtt fekszik, Portsmouth-tól kb. 8 km-re. A sziget jellegzetes angol beépítéséről (az egyes épületek között kisebb-nagyobb közök vannak, és a nagyjából hasonló tömegű épületek egyik rövid homlokzatukkal az utcavonalra, hossztengelyükkel pedig arra merőlegesen épülnek), és 60 mérföld hosszú homokos strandjairól ismert. A képeket és a leírást látva nem kellett sok, hogy eldöntsem: megkérem szépen a férjemet, vigyen el oda. Le is foglaltam szerdán a szállodát, este szembesítettem Gábort a tényekkel, szombaton pedig elindultunk. :-) Iszonyat rossz időt kaptunk, ennek ellenére Portsmouth-ban nagyon jól éreztük magunkat: finomat ettünk egy olasz étteremben, és élveztük az ősi kikötőváros, egyben Charles Dickens szülővárosa illatát, színeit, hangjait és a hajók látványát.
A késői kompindulás miatt csak 7-re értünk egy gyönyörű kisvárosban, Ryde-ban található, szutyok kis hotelbe, ami másnap reggel fél tízig (reggeli és kicsekkolás) az Üvegtigris illúzióját keltette bennünk. Hihetetlen, hogyan kaphat egy háromcsillagos hotel bármilyen minősítést olyan szolgáltatásért, amelynek megbüntetéséért, aztán bezáráséért az ÁNTSZ ölre menne. A szombati rossz idő és a strandpapucsos, rommá tetovált pincér által felszolgált english breakfast (hagyományosan: szalonna, sült krumpli, egy fél paradicsom, főzött vagy grillezett véres kolbász (black pudding), sült bab és gomba, tojás, pirítós, amit most már inkább csak hétvégén esznek a britek, viszont az éttermek 80%-kában
este 5-ig is rendelhetsz belőle) éles ellentetéteként kellemes meglepetésként ért bennünket a közeli kisváros Sandown fehér sziklájának (Whitecliff Bay) és tengerpartjának szépsége. Felsétáltunk egészen a szikla tetejére, ahol már olyan szél fújt, hogy komolyan figyelni kellett a testi épségünkre. A 2. Világháború alatt itt működött Anglia egyik legjobb kódoló és dekodoló állomása, amelyen Őfelsége Haditengerészete női állománya szolgált. Sandown-ból Shanklinba mentünk tovább. Mindkettőnk szerint ez volt a hétvége csúcspontja: itt is gyönyörű tengerpart, hangulatos házak és fogadók vártak ránk, valamint Chine. Chine egy természetes hasadék, amit a tenger vájt ki homokkőből. 150 lábbal a tengerszint felett kezdődik ez az egyre mélyebbre kísérő, vízesésekben, 150 féle vadon élő növényben és mohában gazdag, nyugalmat árasztó völgy. Itt egy viktorián stílusban kialakított teaházban többet megtudhattunk a sziget történelméről, többek között, hogy Chine volt a 2. világháború alatt Őfelsége tengerészgyalogosai edzőterepe. Chine megnézése után Shanklin-ben sétálgattunk.

Ez Portsmouth történelmi kikötője





Tengerparti képek Sandown-ban





Jellegzetes házak Shanklinben



A vízesés felett az a pici kunyhó a Chine bejárata

Minden sötétzöld, párás, talán az országban összesen nincs ennyi fa, mint ebben a völgyben. Az igaz, hogy itt viszont nincs birka.
Hazaérve egy gyönyörű, széles szivárvány fogadott bennünket a házunk fölött.

Turistaként Londonban II.

A második napot a British Museum-ra szántuk, hajóval mentünk a belvárosig. Az otthoni viszonyokból kiindulva arra gondoltunk, így készíthetünk majd néhány szép képet, a hajó úgyis lassan csordogál. Ez a katamarán, amivel utaztunk viszont úgy tépett a vizen mint egy torpedó. Hihetetlen volt, a nagyjából egy órásra tervezett hajókázásunk nem tartott tovább 20 percnél. Azért sikerült néhány képet készíteni:

Éppen áthaladtunk a Tower Bridge alatt.

A híd lábánál, az északi oldalon áll a híres-hírhedt Tower, ami palota, erőd és börtön is egyben.

Ilyen közel haladtunk el Őfelsége Belfast nevű, 1965-ben kiszuperált hadihajója mellett, ami állítólag komoly csapásokat mért a német hadiflottára a II. világháborúban, és jelentős szerepe volt a partraszálláskor is.

Sajnos nem tudtam kideríteni, mi ez az épület, de jól nézett ki.

Amilyen impozáns a British Museum épülete, annyira csalódtunk magában a múzeumban. A prospektusok szerint több, mint 13 millió műtárgy van itt kiállítva. Talán ez a fő probléma. Hatalmas termek vannak tele pl. fáraó-fejekkel, kisebb-nagyobb egyiptomi uralkodók szobraival. Ugyanez elmondható a görögökről, és a rómaiakról is. A műveletlen suttyóknak, mint amilyen én is vagyok, nem mond túl sokat egy orr nélküli 3 tonnás gránitfej, ami az egyiptomi óbirodalom akárhányadik, kimondhatatlan nevű fáraóját hivatott ábrázolni. Jó lenne némi információhoz jutni arról, mit csinált az a jóember életében, kit győzött le, melyik templomot építette, uralkodása alatt virágzott, vagy éppen hanyatlott-e az ország, stb.
A nagy ókori kultúrák termeit becsületből végigjártam, de őszintén szólva nem lettem okosabb szinte semmivel. Persze az élményt nagyban befolyásolta a hatalmas tömeg, mindenki mindent le akart fényképezni, ezért aztán alig lehetett haladni, cserébe pácolódhadtunk a saját levünkben, mert a légkondi vagy nem működött, vagy át volt állítva téli üzemmódra.
Üdítő kivételt jelentett a Japán és Korea történetét bemutató két kis terem, melyek ugyan a kutyát sem érdekelték, de éppen ezért kellemesen hűs volt a levegő, csupán evégett is megérte bemenni. Mellesleg itt a sokkal kevesebb műtárgy miatt a szervezők kénytelenek voltak látványosan, ötletesen berendezni a termeket, és bőséges információt mellékelni szinte minden tárgyhoz. Az elrabolt egyiptomi műkincsek legalább felét nyugodtan vissza lehetne adni, a maradékhoz mellékelni némi okosságot is, és máris sokkal élvezhetőbb lenne a múzeum. Nem is értem, miért nem kérdeztek meg erről engem előbb.
Ja, az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy jópénzért mindenki bérelhet egy telefon-szerű eszközt, ami amolyan magán-idegenvezetőként körbevezet, és elmondja a fontosabb műtárgyakra vonatkozó információkat. Lehet legközelebb ki kellene próbálni.

Turistaként Londonban

Amióta itt lakunk, még egyáltalán nem volt időnk szétnézni a városban, és most, hogy a gyerekek nyaralni vannak, adódott két szabad hétvégénk. Ebből az egyiket Londonra szántuk. Az első napon Greenwich-be látogattunk, ami nagyjából 15 perc gyaloglásra van tőlünk, éppen szemben, a Temze másik oldalán. Egy több, mint 100 éves, 200.000 db kerámiatéglából épített gyalog-alagúton lehet átkelni a folyó alatt.

Foot tunel Greenwich és Docklands között. Jó hűvös.

Greenwich-ben több látnivaló is akad, először a Royal Naval College épületeit, és parkját csodáltuk meg.

A baloldali kupolás épület a híres, és gyönyörű Painted Hall, a jobboldali pedig a talán még szebb Chapel of St Peter and St Paul. A háttérben kivehetők a Canary Wharf felhőkarcolói.

Painted Hall



Chapel of St Peter and St Paul

Végül íme egy kölcsönzött panorámakép az egész épületegyüttesről a Temze felől nézve:

Megnéztük a szintén itt található Nemzeti Tengerészeti Múzeumot is, fantasztikus élmény volt. Hihetetlenül érdekes kiállítás a hajózás történetéről, a vizi személy- és teherszállításról, a legkülönfélébb tengeri természeti jelenségekről, mint a szökőárak, örvények, viharok. Külön játszóterem a gyerekeknek. Talán a legérdekesebb az a makett- és fotókiállítás volt, ami bemutatja és összeveti a Docklands átépítését, az 1937-es állapotokat az 1997-es, modernizált változattal. Itt ugyanis meghagyták a régi épületek vázát és homlokzatát, és így alakítottak át raktárépületeket lakótömbökké, vagy irodaházakká. Ezért az épületek formája, sziluettje a legtöbb helyen megegyezik a 70 évvel ezelőttivel.

Greenwich másik nevezetessége az 1675-ben alapított Royal Observatory, itt található a 0. hosszúsági kört jelző vonal, valamint évszázadokon keresztül az itteni, a kor legmodernebb műszereinek tartott órák jelezték a pontos időt a Brit Birodalomban. Egy kiállítás keretében akár asztalnyi méretű időmérő eszközöket láthatunk, melyek megalkotásán a mesterek 15-20 évet dolgoztak. Gondolom a guta ütné meg őket, ha tudnák, hogy ma egy fröccsöntött, 10 fontos karóra nagyságrendekkel pontosabb teljesítményre képes...



Baloldalt a kupolás épület az Obszervatórium, a vöröstéglás pedig az "időmúzeum", tetején a vörös színű gömb a Time Ball. Ja igen, az a sok figura a dombtetőn pedig az éppen a Temze fölött zajló Red Bull repülőnapot figyeli.

A 0. hosszúsági kört jelző vonalat folyamatosan ellepik a turisták, mindenki készít olyan fotót, hogy egyik lába a nyugati féltekén, másik meg a keletin, de van olyan, aki nem átall végigfeküdni rajta, annak ellenére, hogy hihetetlen tolongás folyik a kb. 4 m hosszú fényképezésre alkalmas szakaszért. A vonal két oldalán a fontosabb fővárosok vannak feltüntetve a pontos földrajzi kooridnátáikkal, de Budapestet lefelejtették. Bosszúból nem is készítettem képet erről.
Hazafelé menet Ivi összeszedte minden bátorságát, vett egy mély levegőt és kibökte, hogy életében először szívesen felülne a helyi óriáskerékre, a Greenwich Wheel-re, de mire az alábbi fotót elkészítettem, már nagyon megbánta a döntését.



Ebben közre játszott az is, hogy humorosnak szánt megjegyzésemet - miszerint a négy körös utazás minden köre egyre gyorsabb lesz - komolyan vette. Ezért az első kört sápadtan, a padlón ülve töltötte, nem mert nézni sehová. Mikor aztán fellebbentettem a fátylat szellemtelen megjegyzésemről, előbb leköcsögözött, aztán már ő is élvezte a kilátást.



Íme a Temze, jobb oldalt a Docklands, és akinek jó szeme van, az felfedezheti a város másik óriáskerekét a London Eye-t, felül, nagyjából középtájon.

Egy kedves fürdős-kép

Még egy pár hónapig elférnek együtt a kádban, igaz néha csak egymás hegyén-hátán.

Reggeli hempergés

Egyik reggel a jó ég tudja, hová kellett mennem, a lényeg, hogy a család mindhárom otthonmaradt tagja egyből kihasználta a helyzetet, és hatalmas párnacsatát rendeztek. Láthatóan senki nem foglalkozott azzal, mennyire helytelenítem az efféle rendbontást. Mire hazaértem, már nyoma sem volt a felfordulásnak, de ez a két kép árulkodott mindenről.