Képtelen helyzetjelentésre vetemedem, de majd a hétvégi, Zolival és Julcsival súlyosbított tengerparti programról kerítek azért néhány képet is.
Annak ellenére, hogy nem rajongok a fociért (de, mint némely sportokat valaha rettentően űző, és még most is rendkívül sportos testalkatú egyén), pár hete az estéinket, délutánjainkat átitatja a focivébé. Eleinte kicsit harcolnom kellett a gyerekekkel, mert a délutáni meccsek idején mesenézés volt szokásban, és kiváltképp Emma nem akarta elfogadni, hogy a meccs is van olyan szórakoztató, mint Micimackó. Botit jobban érdekelte, kíváncsi volt az összes szabályra, és mostanra jobban vágja a lényeget mint az anyja. Különösen a kapus tetszik neki, és ugyan tavaly még az iskolai fociklubból is kilépett, annyira nem kedvelte a játékot, most folyton kapust játszik az udvaron. Jómagam még Dávid Ibolyánál is kevesebbet értek a focihoz, de úgy tűnik nagyon ügyesen véd a fiú. Persze van a családban profi hálóőr, majd őt megkérdezzük.
Egyébként, annak ellenére, hogy néha keveri melyik csapat merre támad, meg egyáltalán, mely csapatok játszanak éppen, Ivi is végig szokta nézni az esti meccseket velem. Határozott véleménye van a játékról, meg a bírói munkáról, és immár képben van a sárga és piros lapok tekintetében is. A les-szabályt többszöri nekifutásra sem sikerült elmagyaráznom (majd megkérem rá Botit), de mindegy is, mert úgy vettem észre Ivinél mindig az a csapat a továbbjutó, ahol több a jóképű futbalista. Mindenesetre értékelem, hogy nem zavar el a kocsmába meccset nézni.
Az iskolának megint sikerült meglepnie minket, mégpedig azzal, hogy annak a pár gyereknek, akinek az angol nem anyanyelve, külön szakembert hívtak, aki személyre szabott játékos programot készít nekik azzal a céllal, hogy felzárkózzanak a többiekhez. Eddig is nagyon jó véleményünk alakult ki az itteni oktatási rendszerről, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a bevándorló gyerekeknek külön tanárt is biztosítanak. Botin kívül van egy lengyel és egy (talán) orosz kislány, meg egy szlovén kisfiú, a többiek britek.
A nyaralás szinte minden nap szóba kerül, nagyon várjuk már mindannyian. Aki még nem tudja: júl 30-án délután indulunk, kihagyjuk most a németországi szállodát, így 31-én délután érkezünk Szentendrére. Illetve, ha a számítások bevállnak (Németországon éjszaka, gyorsan átkelni), lehet, hogy mar hamarabb. A tervek szerint Apu addigra levezényli a felújítási munkákat Zebiben, így ott töltjük majd a következő 4 hetet. Ez alól kivétel a rokonok és barátok látogatása, de a koncepció alapvetően az, hogy lehorgonyzunk Zebiben, innen járunk strandra, meg kirándulni, és esténként pedig szervezünk majd bográcsos-szalonnasütős-borozgatós partikat.
Ivi olyan határozottan állítja, hogy a legutóbbi munkahelyi vizsgája nem sikerült, hogy lassan kezdek bedőlni neki. De nem is ő lenne, ha nem talált volna ki egy B tervet. Ennek következményeként úgy fest, 2 napot Bécsben is eltöltünk majd: én bámulom a csajokat valamelyik strandon, ő meg felvételzik az ottani akármilyen uniós intézménybe. Persze ehhez az is kell, hogy behívják interjúra, de van rá esély. Nem az a cél, hogy felvegyék (hiszen még legalább 2 évig itt maradunk Londonban), hanem, hogy benne legyen az első pár jelöltben, akik rákerülnek egy ún. reserve list-re. Mert ezt a felvételi vizsgát elfogadják a londoni szervezetnél is (ha rákerül a listára), ráadásul egyel magasabb fokozatot jelentene, mint amit a mostani, valószínűsíthetően sikertelen vizsga jelentett volna.
Az iskolának megint sikerült meglepnie minket, mégpedig azzal, hogy annak a pár gyereknek, akinek az angol nem anyanyelve, külön szakembert hívtak, aki személyre szabott játékos programot készít nekik azzal a céllal, hogy felzárkózzanak a többiekhez. Eddig is nagyon jó véleményünk alakult ki az itteni oktatási rendszerről, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a bevándorló gyerekeknek külön tanárt is biztosítanak. Botin kívül van egy lengyel és egy (talán) orosz kislány, meg egy szlovén kisfiú, a többiek britek.
A nyaralás szinte minden nap szóba kerül, nagyon várjuk már mindannyian. Aki még nem tudja: júl 30-án délután indulunk, kihagyjuk most a németországi szállodát, így 31-én délután érkezünk Szentendrére. Illetve, ha a számítások bevállnak (Németországon éjszaka, gyorsan átkelni), lehet, hogy mar hamarabb. A tervek szerint Apu addigra levezényli a felújítási munkákat Zebiben, így ott töltjük majd a következő 4 hetet. Ez alól kivétel a rokonok és barátok látogatása, de a koncepció alapvetően az, hogy lehorgonyzunk Zebiben, innen járunk strandra, meg kirándulni, és esténként pedig szervezünk majd bográcsos-szalonnasütős-borozgatós partikat.
Ivi olyan határozottan állítja, hogy a legutóbbi munkahelyi vizsgája nem sikerült, hogy lassan kezdek bedőlni neki. De nem is ő lenne, ha nem talált volna ki egy B tervet. Ennek következményeként úgy fest, 2 napot Bécsben is eltöltünk majd: én bámulom a csajokat valamelyik strandon, ő meg felvételzik az ottani akármilyen uniós intézménybe. Persze ehhez az is kell, hogy behívják interjúra, de van rá esély. Nem az a cél, hogy felvegyék (hiszen még legalább 2 évig itt maradunk Londonban), hanem, hogy benne legyen az első pár jelöltben, akik rákerülnek egy ún. reserve list-re. Mert ezt a felvételi vizsgát elfogadják a londoni szervezetnél is (ha rákerül a listára), ráadásul egyel magasabb fokozatot jelentene, mint amit a mostani, valószínűsíthetően sikertelen vizsga jelentett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése