Broadstairs újra, és a nagy fogyás

Jegyespár a sziklán

A legutóbbi kirándulásunknak elég nagy volt a tetszési indexe ahhoz, hogy Zoliékkal is megismételjük. Mivel kevesebb homokot szerettünk volna a szemünkbe és szánkba, vettünk egy szélfogót, meg egy sátorszerű dolgot, és így felszerelkezve indultunk útnak.

Huncut békák

Megérkezvén a tengerhez Zoli és Ivi lehurrogtak, hogy miért nem parkolok a pub mögötti normális parkolóba, mire felhívtam a figyelmüket a több helyen jól látható, méteres táblákra, miszerint a pub parkolóját csak fizetővendégek használhatják. Erre aztán a két analitikus gondolkodású családtag felvilágosított, hogy ez nem is a pub parkolója, mert az a pub mellett van, nem mögötte. Úgyhogy a végén még én kértem elnézést, hogy így beparáztam egy esetleges újabb £160-os büntetéstől (egyet már kaptam 2 éve, pont egy pub parkolójában való jogosulatlan parkolásért). Szemlesütve, félrefordított fejjel merészeltem még arra megkérni az öcsémet, mégis kérdezze már meg a pultost, hozzájuk tartozik-e vajon a látszatra egyértelműen hozzájuk tartozó parkoló. Mire mit nem felelt az a pimasz csapos? Hogy naná, hogy hozzájuk tartozik, hova máshova tartozna! Úgyhogy végre kiegyenesedhedtem, és bátran arrébb parkolhattam (miután kávéztunk a pub-ban). Ez úton is köszönöm Julcsi semleges hozzáállását a témához, aki gondolom elegendőnek találta, ha a két nagyokos megmondja a tutit.

A vár hátterében a kastély

Mikor lementünk végre a tengerhez, kiderült, hogy Boti a kocsiban hagyta a kis hátizsákját, amiben a fontos lapátok, meg vödrök vannak homokozáshoz. Kutyagolhattam vissza érte, ám nem találtam a kocsiban. Gondoltam felhívom Zolit (mert annak esélye, hogy Ivi magánál tartsa a telefonját, majdnem nulla, de ha mégis, akkor sem hallja meg csöngését a harci retiküljének aljából, de ha mégis, akkor sem találja a sok kacat között, de ha mégis, addigra már rég átirányítódik a hívás a hangpostára), hogy kérdezze meg Ivit, vajon hol lehet még a gyermek hátizsákja. Persze Zoli sem vette fel. Visszafelé a partra gondoltam beugrom a kocsmába, hátha ott maradt a hátizsák. Mire odaértem, már lóbálták felém, akik a helyünkre ültek, és mondták, hogy épp most csörgött benne a telefon. Jeleztem is Zolinak, mekkora ötletnek tartom, hogy a gyereknél lévő szatyorban, a homokozólapátok mellett tárolja a mobilját, mire közölte, hogy ennél már csak az volt a nagyobb ötlet, hogy az igazolványait és a hitelkártyáit is ott tárolja. De, hogy ő nem gondolta, hogy Boti majd elhagyja a hátizsákot!

Ilyen a part apály idején

Végül csak sikerült letelepedni, felvertük a szélfogót, meg a sátrat, a nap tűzött, a víz kék volt, gyerekek elmentek rákokat gyűjteni, mi meg Zolival úgy döntöttünk, ha az angol gyerekek fürdenek a tengerben, akkor nekünk sem árt meg, és bementünk labdázni. Azt nem állítanám, hogy kellemesen langyos volt a víz, inkább úgy fogalmaznék, hogy rohadt hideg volt, de pár perc után megszoktuk és vetődésre dobáltuk a gumilabdát, kb. mint 25 évvel ezelőtt. Csakhogy 25 évvel ezelőtt testtömegem, testfelületem és vízkiszorítási képességem lényegesen kevesebb volt, így egyrészt össze-vissza vertem magam (hol a vízre esve csattantam óriásit, mint valami pucubéka, hol meg, amikor éppen hullámvölgybe huppantam, úgy bevertem a csipom, gerincem, mikor mit a talajba, hogy csak nyekkentem), másrészt egy óra pancsolástól úgy elfáradtam, hogy alig kaptam levegőt. Persze az is lehet, hogy közel sem volt egy óra, csak soknak tűnt.

Láttam ugyan, hogy a lányok fotókat, meg videókat készítenek az eseményről, de ennek akkor még nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget.
Tavaly nyáron Dóri készített borzasztó képeket rólam a strandon, de az betudható volt a kompakt kamera nagylátószögű objektívjének, a közeli felvételnek, és annak, hogy Dóri nem ért a fényképezéshez. Mert az nem lehet, hogy pontosan úgy nézek ki mint egy nagy, magyar pornóproducer!
Nincs szándékomban az ízéstelenség határát súrolva képpel illusztrálni a látványt itt a blogon, a lényeg az, hogy a sokk hatására diétába kezdtem, és mindenkit erőteljes szurkolásra szólítok fel, hogy sikerüljön elmozdulni valamiféle egészségesebb táplálkozás irányába.
A diétát 106 kg-os állapotban kezdtem 3 nappal ezelőtt (júl. 11), és lényege, hogy igyekszem kevés kalóriát bevinni egészséges eledelekből, és sokat mozogni. Nem eszem semmi olyat, amihez a gabonaféléknek bármi köze van (búza, rozs, zab, stb.), kerülöm a kalóriadús, ám értékes tápanyagban szegény zöldségeket (burgonya, kukorica, rizs). Nem eszem hüvelyes zöldségeket, és nem iszom tejet, csak ami a kávéhoz kell. Hogy akkor mégis mit? Hát, ami marad: gyümölcsök, húsok, sajtok, tojás és zöldségek a fentiek kivételével. Inni csak vizet iszom, es olykor kávét. Törekszem kis adagokat enni egyszerre, hátha szarvasmarhányi bendőm idővel emberi méretűvé változik vissza. Arra igyekszem figyelni, hogy nagyon ne éhezzek, de azért ennyit még összesen nem korgott a gyomrom, mint eme 3 nap alatt. Emellett 4-5 alkalommal eljárok a gyurciba hetente, főképp a biciklit, meg a stepmillt amortizálom.
Mindent összevéve rosszabbra számítottam, kérdés mikor jön el a holDpont, és még nagyobb kérdés, hogy mikorra megyek 90 kg alá, mert (motivációt növelendő) addig nem borotválkozom.