Londonban - Ivi postja

Canary Wharf - Ott kukucskálok a 92. emeleten

Új állomásunk ápr. 7-e óta: London, amelyet a parkok városának neveznek az itteniek

A magyarországi látogatásunk alatt érkezett a hír, hogy felvettek az EMEA (European Medicines Agency), az Európai Unió egyik decentralizált testülete emberi felhasználásra szánt gyógyszerek előminősítő egységének biotechnológiai szektorába többnyelvű titkárnőnek (a magyar, a német és még én sem hittem el: az angol nyelvtudásom miatt). Boldog voltam a hír hallatán, és most, hogy ott dolgozom, még boldogabb vagyok: fantasztikus helyen van, a főnökeim és a fizetés alig hihető, és vannak kollégáim az EU összes szegletéből (persze néhány magyar is). Ez tényleg multikulturális környezet, de egészen más, mint amit Londonban jártamban-keltemben tapasztalok. Az Ügynökségnél javarészt fehérek dolgoznak, míg London utcáin úgy tűnik (statisztikát nem olvastam), mi vagyunk kisebbségben.

A Canary Wharf a munkahelyemhez közeli parkból, illetve maga az EMEA épülete

Az utazás Magyarországról autóval-gyerekekkel, a költözés, a megdöbbentő londoni árak így együttvéve alig volt túlélhető mindannyiunk számára. Ezúton is köszönet Zolinak, Gábor szüleinek, Zsaninak és Karesznak: az ő segítségük nélkül nem élvezhetnénk ezt a sokoldalú környezetet.

A gyerekek már az első éjszaka után sem riadtak fel, köszönhető a megszámlálhatatlanul sok háznak, amiben eddig laktak. Csak mi számítunk nekik. Botika továbbra is magyar-welszi-angol nyelvkeveréket és jelbeszédet használ, Cicu használja a No, Yes, naughty boy and naughty girl szavakat. Megkülönböztetik a repülőt a helikoptertől, Magyarországot Wales-től és Angliától, valamint Amerikától. Gábor végre nem cementszállítóként tevékenykedik, így aztán ő is sokkal kipihentebb, boldogabb, és a napi 8 órás munkaidőmnek köszönhetően a család sokat van együtt. A lakásunk East-Londonban, a Tower of Hamlet igazgatási körzetben, az Isle of Dogs nevű helyen, nagyon szép, nyugodt környéken van, közel a Temzéhez és egy farmhoz, ahol a birkák fölött elnézve óriási üvegpalotákat láthatunk.

London hihetetlen. Minden nap gyalogolok, mert közel lakunk a munkahelyemhez, így aztán sok benyomás ér, csak így felsorolásszerűen:

• a reklámokkal szerintem az araboknak vagy az ázsiaiakat célozzák meg (pénzüktől vagy nagy számuktól függően), ugyanis a mosóportól kezdve a babaúszásig szinte kivétel nélkül arab vagy ázsiai hölgyek, urak bizonygatják, mennyire jó ez nekik,
• a buszokat le kell inteni, különben nem állnak meg, hiába álldogálsz a buszmegállóban, ha pedig végül felszállsz, ellenkező irányba indulnak, mint, amire számítottál;
• a buszmegállót, zebrát stb. vakok, süketek és fogyatékos emberek számára is alkalmassá tették (Braille-írás, hangadás, rámpák);
• ha van egy úthiba, akkor egyből táblával jelzik, ha még ennek is nekimenne valaki, akkor még aznap raknak ki egy újabb táblát, hogy figyelj az úthiba-jelző táblára;
• nincs uszoda, ha mégis találnál egy medencét, abban nagyon meleg víz van, és nem mély;
• a munkahelyemen min. hetente egyszer tűzriadó-gyakorlaton kell részt vennünk, ami nem csoda, hiszen az épület 6. emeletén és London egyik terroristák által kiemelten veszélyeztetett negyedében dolgozom; ennek köszönhetően viszont itt szuper a közbiztonság;
• nap, mint nap ezer repülő száll el a fejünk felett, amelyek visszatükröződnek az üveg üzletházak ablakain;
• még a szép környékek is eléggé szemetesek, de a turisták által gyakran látogatott helyeket rendszeresen takarítják;
• életemben először, egy park mentén sétálva, eltalált egy krikett labda engem és Cicut (ahhoz képest, mennyire veszélytelennek tűnik, ha a kezedben tartod, iszonyatosat ütött rajtunk);
• sok kelet-európaival találkoztam, és legtöbbjük nem akar hazamenni;
• a szlovákok itt sem bírják a magyarokat;
• a londoniak a wales-iekkel ellentétben csinosak, jó ízlésűek, és kortól-súlytól függetlenül mindenki kocog vagy kerékpározik;
• viszont nem annyira jószívűek és segítőkészek, főleg, ami az indiaiakat illeti, akik közül az egyik azt mondta a postán Gábornak, hogy legközelebb fordítsa le Nagymarost angolra, különben nem küldi el a levelet (nem hitte el, hogy Nagymarosnak nincs angol neve);
• megdöbbentő, de néhány gyönyörű épület elé műfüvet telepítettek; egyébként a növényzet gyönyörű és gondozott;
• a lakásárak (vétel vagy bérlés) iszonyatosak, háromszor annyiba kerülnek, mint Wales-ben;
• több gyerek van, mint iskolai hely, így mi is várakozási listán vagyunk Botikával és Cicuval;
• a babakocsit toló vagy fogyatékos, vagy csak cipekedő emberek számára nagyobb lépcső mellé, vagy pl. a metróaluljárókban lifteket tettek, hogy ne legyen megerőltető az út;
• csak és kizárólag parkolóházakban van parkolóhely, sehol máshol, és még a Tesco parkolóért is fizetni kell egy-két óra után;
• külön bicikli- és motorparkolók vannak a mélygarázsokban, mert az üzletemberek egy része nem autóval jár;
• ezer fontot (kb. 315.000 forintot) kell fizetni, ha valaki otthagyja a kutyakakit a járdán és elkapják;
• természetes, hogy a folyón is folyik tömegközlekedés, és fel is tüntetik a többi lehetőség mellett, ha valahová el szeretnél jutni (ezt kicsit hiányolom Budapesten);
• a metró pontosabb, kevésbé áttekinthető, koszosabb, zsúfoltabb, mint Budapesten, és sok helyen üvegfal véd attól, hogy véletlenül vagy szándékosan a metró alá ugorj;
• ebédidőben az emberek zöme a parkokban eszi meg a kész- vagy gyorsételt;
• itt is van „norbizás”, bár arra sokkal jobban figyelnek, hogy organikus ételeket vegyenek magukhoz;
• mi az other white kategóriába tartozunk (nem brit, nem angol, de fehér ember).
  

EMEA

Folyt. köv.